MÁSODIK FEJEZET

Hajóút a Quiron-tengeren át

Garyn da Ranga újabb levele, melyben tudatta, hogy a Naptanács elfogadta a feltételeinket, 1380. Trekam 27-én ért el engem Ifinben. Egyúttal megkaptam a hiteles okleveleket, amelyek a család jogait, javait és címeit biztosították.

Nem volt miért tovább vesztegetni az időt, így megbíztam a vezérkari főnökömet, hogy tisztjeivel dolgozzon ki három útvonalat a család számára az Unióba. Négy főtisztemet utasítottam, hogy keressenek vevőket a család dél-quironeiai birtokaira és egyéb jószágaira, én magam pedig kihallgatásért folyamodtam Hiere királyhoz.

A király már másnap fogadott. Nem vette szívesen, hogy elhagyjuk az országot, de akadályokat sem támasztott távozásunk elé, sőt, kedvező árat ajánlott a birtokainkért, és megígérte, hogy latba veti tekintélyét az érdekünkben az obasz kereskedőknél, hogy minél olcsóbban bérelhessünk hajókat, ha tengeri úton távoznánk. Aggályosnak éreztem volna a király jóindulatát még jobban próbára tenni, ezért az adásvételi szerződést a család nevében még aznap megkötöttem vele.

A vezérkar megfeszített munkája révén mindössze tíz nap alatt elkészült a család három felvonulási terve.

Az első szárazföldi úton, a Quiron tenger és Ediomad megkerülésével a nyugati pusztákon keresztül vezetett a Dwyll Unióhoz. Ez mintegy 1200 mért földnyi[1] utat jelentett, ellenséges, ritkán lakott terepen, ahol az utak, ha egyáltalán vannak, silány minőségűek, és a nagy őszi esők meg a tavaszi olvadás idején, azaz az év csaknem egynegyedében jószerivel járhatatlanok. Akármennyire is bíztam katonáink képességeiben és a család nem harcoló követőinek szívósságában, ezt az utat csak a legvégső esetben akartam megpróbálni. Még ha a menetoszlop ellátását kellő mennyiségű szekérrel és a készletek gondos beosztásával meg is tudtuk volna oldani, az aun és nomád portyázók elleni hatékony védekezés a miénknél jóval nagyobb hadsereget is próbára tett volna.

A második terv szerint Ifinben behajóztuk volna a családot, és a Quiron-tenger déli partja mentén haladva Tiadlanba vitorláztunk volna. Ez mintegy ötszáz mért földnyi hajóút, ami nem szólva a rettenetes anyagi megterhelésről, a szerencsénket is ugyancsak próbára tette volna. Hiszen 60 000 ember, 5000 ló, 5000 öszvér, és számos más állat elszállításához legalább 500 hajóra volt szükségünk, ekkora flottát ilyen hosszú úton egyben tartani pedig lehetetlen. A tengert pedig Toron uralta, és minden vízen töltött nap növelte a valószínűségét annak, hogy a toroni haditengerészet megtámadja a főerőktől elszakadó hajókat.

Ezért döntöttem végül is a harmadik menetterv mellett. Eszerint ugyancsak keresztül kellett vágnunk a Quiron-tengeren, ezúttal azonban Abaszisz nyugati határán Miker városában kellett behajózni, és Dervonban partra szállni. Így mindössze 180 mért földet kellett hajóval megtennünk. Igaz, ezen a hajóúton nem köthetünk ki, csak Ediomad rossz hírű partjain, de megfelelő széllel ilyen távolságot még a lassabb hajók is leküzdenek tizenöt-húsz nap alatt, ennyi időre pedig papjaink, és néhány tucat bérvarázslónk könnyűszerrel biztosíthatta a megfelelő széljárást. A toroni flotta miatt itt ugyan még jobban kellett aggódnunk, de bíztam benne, hogy a gyors és merész átkelés elejét veszi a tengeri összetűzéseknek, különösen, ha az obasz nagykirály zászlaja alatt hajózunk, márpedig az általunk felfogadandó hajók nagy része abasziszi illetőségű volt.

Az északi partraszállás után újabb 350 mért földet kellett megtennünk a szárazföldön, méghozzá a toroni határtól nem messze, de korántsem végig ellenséges területen. Az utunk ugyanis mintegy 200 mért föld hosszan az Anublien-tóvidéken keresztül vezetett, ahol a Vas Fiai ork törzs rendelkeztek a legnagyobb szállásterülettel és tekintéllyel. Illetve átvághattunk volna a toroni birodalom területén is, de kételkedtem benne, hogy meg tudom szerezni az ehhez szükséges engedélyeket.

The narrative has been illicitly obtained; should you discover it on Amazon, report the violation.

Ezzel a vitéz és népes törzzsel családunk már régóta szívélyes viszonyt ápolt, mivel Ornel Harneor száműzetése után több mint tíz esztendőn keresztül verekedett mellettük az orkok gazdag rétjeire áhítozó toroniakkal. A jó viszony azután is megmaradt, hogy a Birodalom és a Vas fiai békét kötöttek, és a Harneor család délre ment Toron dél-quironeiai birtokait fosztogatni, így tulajdonképpen barátságos fogadtatásra számíthattunk.

A parancsot, hogy a család készüljön fel a mikeri útra Trekam 38-án adtam ki, eddigre már minden birtokunkat, valamint jószágaink nagy részét is pénzzé tettük. Gabonából csak annyit tartottunk meg, amennyi az úthoz volt szükséges, az állatokat pedig a tenyészpéldányok kivételével levágtuk. A kiváló minőségű obasz utaknak köszönhetően Marnir 14-én már Mikerben voltunk, ahol már várt ránk a 497 szállítóhajóból álló flotta, amelynek védelméről 17 obasz, 15 tiadlani, és 34 más, apróbb államból való hadihajó gondoskodott.

A család behajózása öt napot vett igénybe, mivel, bár pontosan megterveztünk előre mindent, a gyakorlatban még sosem kellett ilyen feladattal megbirkóznunk, sőt legtöbb tisztemnek ez volt az első tapasztalata a tengerrel. A bemutatkozás nem volt valami biztató: 15-én reggel a tenger nyugtalan volt, és a túlságosan megterhelt csónakok közül több felfordult, 32-en vízbe is vesztek. Ezek után csak mindenféle időrabló biztonsági intézkedés mellett folytathattuk a behajózást, de a lassúságért kárpótolt bennünket, hogy több baleset nem történt.

A hajóskapitányok többsége azt tanácsolta, hogy osszam fel a flottát három kisebb konvojra, de féltem, hogy ha nem tartom együtt a hajókat, azok könnyebben kalózok vagy toroniak prédájává válnak. Így aztán az egész flotta egyszerre indult meg 19-én, miután gazdag áldozatot mutattunk be Ranilnak, illetve a tengerészek megnyugtatása végett a flotta legtekintélyesebb kapitánya az én költségemen Antohnak.

Az első tíz napon semmi különös nem történt, a jó szelünk kitartott, és bár a látóhatár szélén néha fel-feltűnt egy toroni karakka, nem zaklattak minket.

30-án hajnalban azonban egy segédtisztem azzal ébresztett, hogy a kísérő hadihajók összeakaszkodtak egy obasz lobogó alatt vitorlázó, kelet felől érkező hajórajjal. A lobogó nyilvánvalóan csak cselfogás volt, de mire kísérőink átláttak ezen, az ellenséges hajók veszélyesen közel kerültek a szállítóhajóinkhoz. Végül a túlerő győzött, a mieink elfoglalták az egyik hajót, a többi pedig kereket oldott. Az elfogott hajó életben maradt tengerészeit kivallattuk; kalózok voltak, ahogy sejtettük.

A következő három napban a kalózok közel maradtak a konvojhoz, és meg-megpróbálkoztak egy áttöréssel a hadihajóink között, de azok mindig résen voltak, és időben értek a fenyegetett részhez. 34-én kiderült, hogy az eddigi támadások csak az elterelést szolgálták, mert ezúttal több mint harminc, eddig jórészt a láthatáron túl várakozó hajó támadta meg a flottát szemből, északról. A hadihajóink többsége ekkor a konvoj keleti oldalán haladt, mivel az eddigi támadások mind innen érkeztek, így a kalózok ezúttal könnyűszerrel áttörtek, és megpróbálták elfoglalni az egyik hajót, amelyen nagy mennyiségű aranyat szállítottunk (sejtettük, hogy a tengerészeink között van a kalózoknak pár cinkosa, de hogy kik voltak ezek, azt nem tudtuk kideríteni). A hajón azonban történetesen egy század nehézgyalogos is utazott, és a közelharc elhúzódott. Puszta véletlenségből a konvoj elejét akkor csupa olyan hajó alkotta, amelyeken katonák utaztak, ezek pedig, látva bajtársaik szorongatott helyzetét, rögtön a segítségükre siettek, és több kalózhajót is megcsáklyáztak. A kalózok nem akarták kiengedni a kezükből a zsákmányt, és dühödten küzdöttek, de hiába: az aranyat szállító hajó a kavarodásban léket kapott és elsüllyedt. A harc ekkor azonban már fél órája tartott, és a mieinknek már több hadihajó is a segítségére sietett. A nap mérlege végül is rendkívül kedvező lett számunkra. Nekünk mindössze két hajónk süllyedt el, viszont az ellenség hajói közül tizenegyet elfogtunk, négyet elsüllyesztettünk. Sok emberünket sikerült kimenteni a vízből, így összesen valami negyven halottat és sebesültet veszítettünk, ráadásul az elsüllyedt hajón lévő aranyat is baj nélkül felbúvároltuk. Ettől fogva a kalózok messzire elkerülték a konvojt.

Tizenhét napi tengeri út után, Marnir 36-án a flotta horgonyt vetett Dervonnál, 39-ére pedig minden embert, állatot, és értéket partra szállítottunk, további komoly fennakadás nélkül.

----------------------------------------

[1] Egy dwoon mért föld 8354 pyarroni láb.