HUSZONEGYEDIK FEJEZET

A ran-reeli csatát megelőző hadműveletek

A 3. hadsereg elővédje Terseir 8-án lépte át újra Gedaga-yggir határát. Ezen a napon értesültem az erigowi hadüzenetről Abaszisz ellen. Hogy erről mi volt a véleményem, azt már megírtam e könyvem tizenhatodik fejezetében.

Ugyanakkor szerencsétlen dolog volt, hogy éppen ebben a pillanatban nem találkozhattam személyesen sem a régenssel, sem a tarini királlyal, mert talán képes lettem volna meggyőzni őket, hogy ne üzenjenek hadat Abaszisznak. Elvégre az Északi Szövetség védelmi jellegű szervezet, és a tagoknak nem kötelessége egy másik tag támadó háborúját támogatni. Az említett államfők azonban döntésre jutottak a kérdésben, mielőtt eljutott volna hozzám a hír, és a döntésükben legnagyobb súllyal az esett a latba, hogy megőrizzék a Szövetség egységét.

Miközben a keleti hadszíntéren az első nagyobb csatákat vívták, a 3. hadsereg Kremon felé menetelt. El-Cirjem felperzselte a földeket, ahogy előre sejtettük, és csak a könnyűlovassággal próbált zaklatni minket, természetesen nem túl nagy sikerrel.

Terseir 10-én megszálltuk Kremont. A nagy és gazdag várost a toroniak nem tudták teljesen kiűríteni, de az élelmiszertartalékok elpusztításában kitűnő munkát végeztek: egy szem gabona nem sok, annyit sem találtunk.

11-én továbbindultunk, most már a tengerrel párhuzamosan, ennél délebbre egyelőre nem kívántunk hatolni. Az utunkat kirabolt, elpusztított falvak és felégetett vetés szegélyezte, a toroniak néhány nap alatt nagyobb pusztítást végeztek Gedaga-yggirben, mint mi Rhinben egy egész év alatt. Élő emberrel nem találkoztunk, a toroni hadsereg mindenkit áttelepített, akár akarta, akár nem.

Lassan haladtunk előre, mert féltem az esetleges rajtaütésektől, és túlbiztosítottam a menetet. Azonkívül minden nap megerősített táborban akartam tölteni az éjszakát, ahol esetleg napokig tartó ostromot is túlélhetünk, ezért naponta mindössze három mért földet meneteltünk, és a fennmaradó időt földsáncok emelésével töltöttük. Szintén sok munkába került, hogy minden nap kutakat kellett ásnunk, hiszen a toroniak megmérgezték a saját kútjaikat, a patakok és folyók többsége pedig a déli kyrek szörnyistenének, Tharrnak volt szentelve.

A case of literary theft: this tale is not rightfully on Amazon; if you see it, report the violation.

13-án észlelték a felderítőink az ellenséges erőket. A korábbi hadjáratok során várakozáson felül teljesítő kémszolgálatunk ezúttal hallgatott, a toroni elhárítás valószínűleg nagytakarítást tartott a füstvári hadjárat után. A velünk szemben álló ellenség erejéről ezúttal nem álltak rendelkezésre pontos számok, kénytelenek voltunk a felderítők becsléseire hagyatkozni.

Ezek a becslések azt sugallták, hogy az ellenség főerejével állunk szemközt. A pegazuslovasok húsz különböző légió hadijelvényeit számolták össze, és legalább ennyi lovasezredét. Az ellenséges táborok méretei is erre utaltak. Nem kívántam a 3. hadsereget nyílt csatában kitenni ekkora túlerőnek, így 14-én és 15-én nem mozdultunk, hanem a 13-án emelt táborunkat erődítettük meg, és vártuk, hogy a toroniak mit tesznek.

Értesítettem a másik két oszlopot, és a tartalékot a helyzetünkről, de minthogy a toroniak egyelőre vonakodtak besétálni a csapdánkba, a másik két oszlop lassan tovább nyomult kelet felé, bár némileg dél felé húzódva, a tartalék pedig maradt a helyén. Az ilaroknak volt része kisebb csetepatékban, de komoly zaklatásoknak csak a régens oszlopa volt kitéve. A felderítők azonban egyik oszlopnál sem akadtak jelentősebb ellenséges alakulatokra.

Liromag pusztázói, és Chrysaleas ilarjai időközben foglyokkal is szolgáltak, és ezek mindegyike megerősítette, hogy valóban el-Cirjem főerejével állunk szemben. A foglyaink számos különböző alakulatból származtak, így ez sem adott okot arra a gyanúra, hogy valójában cselfogás az egész ellenséges haderő.

Mégis erre gyanakodtunk. Világosan látszott, hogy az elpazarolt napok a mi hasznunkra válnak, és el-Cirjemet nem úgy ismertük, mint aki szívességet tesz az ellenségének. Úgy tűnt, hogy el-Cirjem tudomást szerzett a tervünkről, és egyáltalán nem kíván megmérkőzni velünk. De akkor miért állt egyáltalán az utunkba? Hiszen amíg ő itt időzik, a másik két oszlopunk annál szabadabban garázdálkodhat.

Ard Harneor tábornok fogalmazta meg a véleményt először, hogy az ellenséges főerő pusztán káprázat, egy trükk a megtévesztésünkre. Lehet hogy itt vannak a hadijelvények, és az is lehet, hogy a minden légióból és ezredből itt táborozó kisebb alakulatok katonáival is elhitették, hogy ők egy jóval nagyobb erő tagjai, de a valódi főerő máshol van, és csak a megfelelő pillanatra vár - a csellel pedig 3. hadsereget akarja lekötni, hogy ne avatkozhassunk be időben a főseregek harcába.

Nos, ha el-Cirjem egy nappal korábban cselekszik, talán bevált volna a terve, és mi későn érkezünk meg a ran-reeli csatába. A kyr hadvezér azonban 14-ét és 15-ét is elvesztegette, mi pedig átláttunk a hadicselén. Amikor a 16-ára virradó éjjel a régens üzenetet küldött, hogy a toroniak megtámadták a táborát, a velünk szemben álló imposztorokkal nem törődve erőltetett menetben indultunk észak felé.