– Nem mered megdobni a bengát.

A szóban forgó benga Lamar, az óriás volt, aki már két hónapja aludt megszakítás nélkül a várárokban.

– Hmpf… én megdobom, de utána te jössz!

Hafax teli erőből elhajította a kavicsot, ami halk koppanással pattant le az óriás hátáról. Lamar békében szuszogott tovább.

– Hát ez nem volt egy nagy truváj – jegyezte meg Onyx lebiggyesztett szájjal. – Ne direkt őt dobáld, hanem ívesen, mint a mozsárágyú!

Volt ebben ráció: a várfal tetején álltak, a faltól két lépésre kezdődött az árok, Lamar meg akkora volt, mint egy ostromtorony elfektetve. Versenyezni itt csak lőelmélet terén lehetett.

Hafax és Onyx az 1704R. számú palánkvár katonái voltak. Az erősség annyira jelentéktelen volt, hogy a Hadügyminisztérium nevet sem adott neki, csak egy hivatkozást, hogy hányadik sor hányadik oszlopában található a költségvetésnek. Elméletileg a határvédelem volt a feladata, de ezt a határt nem volt mitől megvédeni. A környező vadont lakó óriások jámbor természetűek voltak: ha nem bántották őket, ők se bántottak senkit. A tápláléklánc következő fokán a hiúzok helyezkedtek el. A legközelebbi település kétnapi járóföld. A legnagyobb ellenség az unalom. Mivel az 1704R. helyőrsége kizárólag törpékből, a királyság legdolgosabb népének tagjaiból állt, ez az ellenség valós veszélyt jelentett. Hafax és Onyx erőt és bajtársakat nem kímélve küzdött ellene.

Az utóbbi tehát a megbeszéltekhez híven dobott, a kavics felrepült, ám a szél miatt elvétette az óriást. Hafax sokat tudón hümmögött, aztán leballagott a várudvarra, hogy felhozzon néhány macskakövet a tartalék készletből. Masszív, négyfontos koloncok voltak, ezeket már érdemes volt nekifutásból dobni. Hafax ráfutott, megküldte. A két törpe izgatottan számolta, hány szívdobbanás alatt találja telibe az óriást.

– Kilenc!

– Egy zacskó dohányt teszek egy pipatömésnyi ellen, hogy überelem!

Kezet ráztak, Onyx fölmarkolt egy követ, és a levegőbe hajította. Tizenegy szívdobbanás után kettéhasadt Lamar lapockáján. Az óriás kicsit fészkelődött, de nem ébredt föl.

– Megdobom a húszat – jelentette ki Hafax nagy mellénnyel.

– A húszat csak parittyával fogod megdobni.

Hafax csillogó szemekkel rohant az őrszobára a fegyverért.

– Zacskó dohány, egy tömésnyi ellen? – kérdezte Onyx, csak a miheztartás végett. A kollégája kezet adott erre is, megpörgette a parittyát, a kő pedig elementáris erővel csapódott a gyilokjáró hátsó falának. Onyxból kitört a röhögés. Hafax rádörrent, hogy hallgasson, és újra próbálkozott. Huszonnégy szívdobbanás után a kődarab ripityára tört az óriás derekán. Lamar sután megvakarta a helyét. Onyx következett. Huszonnyolc szívdobbanással megint nyert.

– Ez így béna – dörmögte Hafax a szakállát gyűrögetve. – Nem kell hozzá ész.

– Akkor mit csináljunk, te tudósok gyöngye?

Unauthorized duplication: this narrative has been taken without consent. Report sightings.

– Hozzuk ki a katapultot.

Onyx gyanakodva nézett a bajtársára.

– Szívatsz.

– Nem én! Figyelj: a parittyával akárki tud magasra lőni, de a katapulttal? A várfalról? Hét-nyolc lépésre távolságra?

Onyxnak el kellett ismernie, hogy ebben volt kihívás. Egy órába telt, mire a katapultot beüzemelték, mert soha nem volt még használatban. Viszonylag kis darabnak számított: vész esetén akár egyetlen katona is tudta kezelni, negyven fontnál nagyobb köveket viszont nem volt érdemes kilőni vele. A csekély lőtávra tekintettel hőseink egy százfontos böszmülettel próbálkoztak először. Meglepetésükre ki tudták lőni. Még nagyobb meglepetésükre eltalálták vele Lamar hátát. Legnagyobb meglepetésükre pedig még erre sem ébredt fel.

– Szerinted hányadikra fog fölkelni?

– A harmadikra.

– Zacskó dohány, egy tömésnyi ellen, hogy a hetedikre.

Nem volt visszaút. Betöltötték a következő százfontos sziklát. Beigazították a katapultot. Amikor kioldották, a gép kis híján leugrott a várfalról. A kő telibe kapta az óriás loncsos fejét. A törpék lélegzetvisszafojtva várták, történik-e valami. Történt.

A várárok mindkét irányba négy lépést tágult, ahogy Lamar fölpattant belőle. A várfal cölöpjei derékba törve kihajlottak, a gyilokjáró megborult kifelé. A két törpe csak azért tudott biztonságosabb falrészre szaladni, mert az óriások lomhák. Ettől azonban még nem kevésbé ijesztőek. Főleg vérző fejjel és vérben forgó szemekkel.

– Miccsiná'tok tik meg?

Mintha a mennyek dördültek volna meg. Lamarnak nagyjából a válláig ért a várfal. Hafax köpni-nyelni nem tudott a rémülettől. Ha nem találnak ki valamit, a melák nemhogy őket, de az egész 1704R-t letarolja. Ezzel Onyx is tisztában volt. Azóta nem érezte magát ilyen fantasztikusan, hogy kilenc éve bevonult.

– Amíg anyád a trollokkal hál? – vetette oda foghegyről az óriásnak. Hafax halálsápadtan rámeredt. Onyx fapofával végignyalta a fogait a csukott szája mögött, majd hozzátette:

– Kihívunk párbajra!

Lamarnak elborult az agya. Először a várfalat akarta mindenestül kitépni a helyéből, ám mire eljutott idáig fejben, Onyx már egy bástyával odébb járt, élete csúcsát futva a gyilokjárón. Az óriás utána. Hafax magára maradt. Gyorsan számba vette a lehetőségeit, aztán nekilátott föltekerni a katapultot.

Onyx mögött gyufaszálként törtek a várfal gerendái. Riadókürtök harsantak. A várudvar megtelt fejvesztve rohangáló bakákkal és üvöltöző őrmesterekkel. Lamar feje most már a zajtól is fájt. Vállával bezúzta a falat, és elkezdte forgáccsá aprítani az 1704R-t.

Hafax közben nagy kínnal-keservvel felhúzta a katapultot. Ezen a ponton már nem volt helye hősködésnek: betöltött egy húszfontos követ a kanálba, irányzott és lőtt. Fejre próbált célozni.

Diónyi kavics gurult végig a szekérúton. Mikor megállt, kisvártatva tovább rúgta egy vasalt törpebakancs. Hafax és Onyx ráérősen bandukolt a civilizáció felé. Felszerelésük több szempontból sem felelt meg a katonai szabályzatnak, de a csatabárdjuk megvolt, rendelkeztek továbbá egy darab csutkapipával, fél zacskó kapadohánnyal, egy tűzszerszámmal valamint egy hordócska öregsörrel. Ez utóbbiról úgy tippelték, nem fogja megérni a hajnalt.

– Te akarsz jelentkezni a kerületi parancsnokságon?

A fenti kéttalléros kérdést Onyx tette föl. Hafax hümmentett egyet, mint aki komolyan fontolgatja.

– Kizárt dolog – válaszolta aztán mély meggyőződéssel. Lamart ugyan sikerült leterítenie, de akkor sem úsznák meg a haditörvényszéket.

– Akkor mi legyen? – kérdezte Onyx, előre félve a választól.

– A Harcosok Céhe fejpénzt fizet a levágott szörnyek után.

– Ezt meg honnét tudod?

– Perlux őrmestertől. Náluk szolgált, mielőtt határőr lett. Azért jött a végekre, mert belefáradt az izgalmakba.

– Egyem a zúzáját. Mennyi a fejpénz?

– Egy trollfog tíz arany, egy minotaurusz szarv meg kétszáz.

Onyx rágcsálta a szakállát néhány percig, mire megszólalt.

– Megbontjuk a sört?

– Még szép!