– Mesdames et messieurs, faites vos paris s'il vous plaît!

Takács szívott egy kurtát a szivarjából, és föltett hatszáz frankot az első oszlopra. Adél - a vonaton kimunkált stratégiához híven - ugyanennyit tett a harmadikra. A golyó kisvártatva suhanni kezdett a rulettkerékben. Négyezer mínuszban voltak, és az este még csak most kezdődött. Persze nem úr, aki nem herdál, de ha már Monte Carlóban temeti el a könyvelői múltját, Takács elvárta, hogy többel távozzanak, mint amennyivel érkeztek.

– Excusez-moi monsieur, quelqu'un vous appelle au téléphone…

Takács ijedtében majdnem elejtette a szivarját. A pincér úgy jelent meg a háta mögött, mint a legrosszabb fajta adóellenőrök szoktak. Úgy is nézett ki: sápatag arc, ceruzabajusz, beesett szemek, ösztövér alkat. Takács ingerülten megkérdezte, ki keresi, de csak annyit tudott meg, hogy egy férfi, erős magyar akcentussal. Adél könnyedén megvonta azt a kecses kis vállát, és megígérte, hogy tartja a frontot. Takács le merte volna fogadni, hogy most törték derékba ittléte legjobb szériáját, de követte a pincért. A fickónak simább mozgása volt a saját árnyékánál is. Micsoda vérszívó, futott át Takács agyán, de nyomban el is hessegette a gondolatot. A végén még lelkifurdalása támadt volna.

Mielőtt a pincér magára hagyta volna a telefonpultnál, Takács rendelt egy sazeracot, csak a miheztartás végett. Füléhez tette a nehéz kagylót.

– Halló.

A válasz hallatán kiszaladt a vér az arcából.

– Oh, van szerencsém, igazgató úr! Miben lehetek szolgálatára?

A vonásai megkeményedtek az összpontosítástól. Megpróbált lélegezni.

– Sajnos nem tehetem.

Lassan, fokozatosan szívta be a levegőt. A szíve úgy dörömbölt a mellében, mintha ki akart volna szabadulni.

– Mert Párizsban vagyok.

A vonal túlvégén mennydörgő hangtól megrezzent a feje. Rutinosan eltávolította a kagylót néhány centivel a fülétől, hogy ne szakadjon be a dobhártyája. A beszélgetés kezdett ismerős formát ölteni.

– Kérem tisztelettel, igazgató úr téved. Ez a Rotonde kávéház – válaszolta szárazon. A kagylóból előtörő hangorkántól ideges félmosoly kúszott a szája szélére.

This story has been stolen from Royal Road. If you read it on Amazon, please report it

– Igazgató urat attól tartok, tévesen kapcsolták.

Újabb tomboló hangorkán. Takács a rulettasztala felé pillantott. Adél előtt határozottan megszaporodtak a zsetonok.

– Engedelmével, azt nem javallanám.

Hatásszünet. Mély levegő.

– Mert akkor senki nem lesz, aki vigyázzon a kedves lányára e nagyvárosi dzsungelben.

Takácsnak minden erejére szüksége volt, hogy a komolyságát megőrizze.

– Hogyne, Adél itt ül a terem másik végében! Holnap összeházasodunk.

A telefon membránja kis híján szétrepedt a terheléstől. Takács eközben a sazeracjával közeledő pincért figyelte.

– Onnan a Teréz körútról ez nem lesz könnyű feladat…

A pincér le akarta tenni a koktélt a telefon mellé, de Takács egy intéssel megállította, és elvette a tálcáról.

– Fogalmam sincs, igazgató úr – mondta a kagylóba, és diadalmasan belekortyolt a sazeracba. A választól kis híján félrenyelt.

– Magándetektívvel? – préselte ki magából – És… sikerült khm… Monte Carlóig követnie a nyomaimat?

Feszengve nézett körül. Hirtelen minden látótávolságban tartózkodó vendég és a teljes személyzet gyanússá vált. A hang a kagylóban higgadtan folytatta. Takács nyelt egyet.

– A húszmilliót, kérem tisztelettel… nos, azt időközben befektettem.

Megakadt a szeme egy férfin, aki a bejárathoz legközelebbi asztalnál kibicelt. Az arca egy összeszorított ököl volt, amin sem a borotválkozás, sem a brillantin nem segített. Masszív felsőteste alig fért bele a szmokingba. Apró bulldogszemeivel Takácsot nézte, de amikor a tekintetük találkozott, rögtön az előtte forgó rulettet kezdte tanulmányozni.

 – Engedelmével, szerencsejátékba – válaszolta Takács öntudatosan a telefonba. Ökölarc megint feléje pillantott. Takács helyesbített:

– Akkor csak utólagos engedelmével. Ugyanakkor…

Végighallgatta a kimerítő választ. Még a sazeracját is volt ideje meginni közben.

– …ugyanakkor az igazgató úr által említett magándeketektív véletlenül nem egy nagydarab, mordképű figura? Mint Huszár Pufi rosszkedvűen?

A fickó most már nyíltan Takácsot figyelte.

– Pár napja ismerkedtünk össze. Meglepően kellemes ember!

Takács meglazította az inge gallérját.

– Nagyban fogad, és kizárólag a magas oddsok érdeklik! Persze…

A telefon fenyegetően megreccsent. Takács nem hagyta, hogy félbeszakítsák:

– …ritkán nyer. A minap ki is segítettem kétmillió frankkal…

A választ meg sem várva hanyagul a vállára fektette a kagylót, majd magához intette az ökölarcú embert. Az gyanakodva rámeredt, mire Takács ártatlan képpel a telefonra, majd az ökölarcúra mutatott, és megvonta a vállát, mint aki semmiről nem tehet. A fickó otthagyta a rulettasztalt. Amikor Takács átadta neki a kagylót, az igazgató még mindig üvöltött. Takács diszkréten magukra hagyta őket, és rohamléptekkel a lakosztálya felé indult…